Egy pont a Microsoftnak
Hír küldése
A cseh szabványügyi hivatal is támogatásáról biztosította a Microsoft Open Office XML formátum ISO szabványosítását.
A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Organization for Standardization - ISO) jelenleg is vizsgálja az ISO/IEC DIS 29500 hivatkozású OOXML standardizálásának lehetőségét. A résztvevő országok illetékes szervezetei március 29-ig szavazhatnak a kérdésben. A Cseh Köztársaság szabványügyi hivatala kedden jelentette be, hogy március 20-i állásfoglalásában támogatta az OOXML-t.
Az OOXML ellenzői mögött erős lobbi áll, élén az IBM-mel vagy például a Google-lal; kifogásaik közül a legfontosabb, hogy a Microsoft formátuma "nem elég nyílt" a szabványosításhoz. Bob Sutor, az IBM alelnöke gyakran idézett blogbejegyzésében kertelés nélkül fogalmazza meg a vállalatának részéről felmerülő aggályokat: szerinte az Open Office XML-t "nem nyílt szemlélettel fejlesztették, nevetségesen nagy, technikailag alsóbbrendű, és a Ballot Resolution Meetingen is az derült ki, hogy a legtöbb (vele kapcsolatos) dolog nincs egyértelműen megoldva, ami az eddigieknél is több kérdést vet fel."
Az ISO által Genfben megrendezett BRM-en a különböző szabványügyi testületek vitatták meg az OOXML szabványosításának problémáját. A dokumentumformátum egyszer már elbukott a szabványosítási eljárás során, így a Microsoftnak, illetve a vállalatot képviselő ECMA TC45 bizottságának most a korábban megfogalmazott kifogásokra kellett választ adni. (Az ECMA még 2006-ban fogadta el az OOXML-t ECMA 376 jelzéssel, és gyorsított eljárásra küldte tovább az ISO-hoz.)
A technológiai szempontokon mindenképpen túlmutatnak a gazdasági jellegű fenntartások, nevezetesen, hogy az egyetlen cégtől, illetve gyártótól függő specifikáció nem csak az ISO szellemiségével, de a többi piaci szereplő érdekeivel is ellentétes. A BRM résztvevői elsősorban a dokumentációt elkészítő ECMA-t támadták, a február végi rendezvényről készített részletes beszámoló ezen a lapon olvasható.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyarország hivatalos álláspontjának kialakítása körüli vita elhúzódott, és a határidő túllépése miatt kizártuk magunkat a szabványosítási folyamat további menetéből.




Hozzászólások