.biztonságportál

Regisztráció

ESET Online Vírusirtó

Biztonsági céget vásárolt a Microsoft

Kristóf Csaba, 2008. március 25. - Adatbiztonság | CIO
Computerworld címkék: microsoft, felvásárlás, vírusvédelem

Hír küldése

A Microsoft felvásárolta a Komoku nevű vállalatot, és ezzel értékes biztonsági technológiák birtokába jutott.

A Komoku nevű cég 2004-ben kezdte meg a működését. Azóta meglehetősen sikeres fejlesztéseket hajtott végre, amelyek többnyire a rootkitek és a különböző kártékony programok elleni védelmi megoldások kialakítását szolgálták. Eközben a vállalat olyan komoly biztonsági előírásokat támasztó szervezeteknek, illetve intézményeknek is dolgozott, mint például az USA Belbiztonsági Minisztériuma és az amerikai Védelmi Minisztérium.

A Microsoft úgy látta, hogy a Komoku által fejlesztett technológiák a saját szoftverei esetében is jól felhasználhatók lennének, ezért a cég felvásárlása mellett döntött. A Komoku megoldások várhatóan a Forefront és a Windows Live OneCare termékekben kapnak majd helyet. A Forefront a vállalati felhasználókat segíti a kártékony programok elleni küzdelemben, valamint biztonsági eszközöket nyújt az átjárókhoz, illetve az Exchange és a SharePoint szerverekhez. A Windows Live OneCare pedig az egyéni felhasználóknak tartogat lehetőségeket a vírus- és kémprogram-védelem, a biztonsági mentések valamint a hálózatbiztonság terén.

A jelenlegi tervek szerint a Microsoft nem kívánja megtartani Komoku nevet, és piacon tartani a hozzá köthető termékeket. A Komoku fejlesztőinek jelentős része pedig a szoftveróriás biztonsági csapatában folytatja majd a munkáját. Csakúgy, mint a neves William A. Arbaugh, aki eddig a Komoku elnöke volt, és jelenleg is a marylandi egyetem professzoraként információs- valamint hálózatbiztonsági kutatásokat végez.

Hozzászólások

Nincsenek még hozzászólások. Legyen Ön az első!
Szponzorált linkek:
Terjessze és lapozza céges anyagait online Alakítsa át nyomtatott termékkatalógusát, prospektusát, prezentációját... Eredetivel azonos megjelenés, szabadszavas keresés,
Google által felismerheto tartalom, aktív linkek, nyomtatás, stb.
CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál Itt megtalálja a keresett terméket, szolgáltatást, márkát, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is! Erdélyben:Erdélyi Céginfó
*LOGalyze, SOPHOS, Juniper és Websense a ZURIEL-től!* Naplóinfrastruktúra, logelemzés, hálózati határvédelem, és minden ami IT üzemeltetés egy igazi specialistától. ZURIEL - A szürke eminenciás
IDG Worldwide: computerwoche.de | computerwelt.at | computerworld.ch | computerworld.ro