.biztonságportál

Regisztráció

ESET Online Vírusirtó

Spórolás elektronikus számlával

Kristóf Csaba, 2008. március 7. - Adatbiztonság | Hardver/Szoftver

Hír küldése

Az Európai Bizottság szakértői szerint a papíralapú számlázásról elektronikusra történő átállással komoly megtakarítások érhetők el.

A NetLock Kft. szerint itt a lehetőség, hogy hazánk is hozzájáruljon az Európai Unió 243 milliárd eurós megtakarításához és példaként szolgáljon a többi tagország számára. A NetLock szakemberei szerint ez a cél elérhető, de ahhoz, hogy az elektronikus számlázás széles körben elterjedjen, szemléletváltásra van szükség. Az elektronikus számlázáshoz szükséges elektronikus aláírás technológiája már évek óta rendelkezésre áll, 2004. május 1-jével pedig már jogszabály is szabad utat enged, ezért érthetetlen, hogy a vállalatok miért nem alkalmazzák széles körben.

A számlakibocsátás elektronizálásában nagy megtakarítási potenciál rejlik, hiszen akik számláikat elektronikus úton hitelesítve továbbítják ügyfeleiknek, egyrészt időt, másrészt pénzt takarítanak meg. A több példányban kinyomtatott számlák papírköltsége, majd az ezt követő postaköltség kiküszöbölhető, és nem kell hosszú időt tölteni a számlázással.

Az elektronikus számlázás iránt nemcsak az Európai Unióban, de hazánkban is egyre inkább nő az érdeklődés, azonban az eljárás bevezetésétől még mindig sokan tartózkodnak. Az okok között szerepel a bizalmatlanság, illetve a tájékozatlanság, de van, aki a befogadó oldal felkészültségének hiányára hivatkozik. A Magyarország első hiteles elektronikus számláját kibocsátó NetLock Kft. tapasztalatai szerint azonban a hazai vállalatok nagy része mind technológiai, mind pedig gazdasági szempontból felkészültnek tekinthető az átállásra és a társaság elektronikus számlát kibocsátó ügyfelei is csak pozitív tapasztalatokról, többek között igen magas megtakarítási lehetőségekről számoltak be.

"Véleményünk szerint a vállalatok hosszútávú versenyképességéhez, a hatékonyságuk növeléséhez elengedhetetlenül szükséges az ügyviteli folyamatok elektronizálása. Ennek egyik kiemelt területe az elektronikus számlázás, amely komoly megtakarítási lehetőséget biztosít a nagy számlakibocsátóknak, de hosszú távon a kis- és középvállalkozások számára is biztos alternatívát jelent" - mondta Rózsahegyi Zsolt, a NetLock Kft. ügyvezető igazgatója. "Az elektronikus számlázás témakörébe tartozó bizonylatmegőrzés, azaz a kibocsátott számlák másodpéldányainak elektronikus tárolása szintén kedvező alternatíva, hiszen alkalmazásával a másodpéldányok papír és nyomtatási költsége megszűnik, így a törvény által előírt megőrzési feltételekkel egy vállalat az őrzött mennyiségtől

Hozzászólások

Bolondbirka 1
Idézet: "a kibocsátott számlák másodpéldányainak elektronikus tárolása szintén kedvezõ alternatíva" na ez akkor igaz, ha van biztonsági mentés egy másik vinyóra. Ha a raid-ba kötött scsi-vinyót agyonveri a tápegység, (éppen nem mûködik a zener dióda) akko cumi van, oda az elektronikus tárolás.... Marad a Kürt... Nem minden papsajt :)))
2008. március 8. 14:18
2
ki kell írni mágnesszalagra :)
2008. március 9. 00:52
Szponzorált linkek:
Terjessze és lapozza céges anyagait online Alakítsa át nyomtatott termékkatalógusát, prospektusát, prezentációját... Eredetivel azonos megjelenés, szabadszavas keresés,
Google által felismerheto tartalom, aktív linkek, nyomtatás, stb.
CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál Itt megtalálja a keresett terméket, szolgáltatást, márkát, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is! Erdélyben:Erdélyi Céginfó
*LOGalyze, SOPHOS, Juniper és Websense a ZURIEL-től!* Naplóinfrastruktúra, logelemzés, hálózati határvédelem, és minden ami IT üzemeltetés egy igazi specialistától. ZURIEL - A szürke eminenciás
IDG Worldwide: computerwoche.de | computerwelt.at | computerworld.ch | computerworld.ro