Mire is képesek a víruskeresők?
Hír küldése
Egy új szervezet révén a jövőben valósághűbb képet kaphatunk majd a víruskereső szoftverek képességeiről.
Tavaly májusban egy Rejkjavikban megrendezett találkozón az F-Secure, a Symantec és a Panda Software képviselői arról állapodtak meg, hogy összefognak, és olyan megoldásokat dolgoznak ki, amelyek elősegítik a vírusvédelmi termékek hatékony tesztelését. Az elmúlt hónapok során folytatott munka gyümölcse most kezd beérni, hiszen nemrég megalakult egy új szervezet, amely az AMTSO (Anti-Malware Testing Standards Organization) nevet kapta.
Az AMTSO megalapítására egy spanyolországi rendezvényen került sor, ahol számos elismert szoftverfejlesztő és tesztelő mellett a vírusvédelmi piac legbefolyásosabb cégeinek képviselői is megjelentek. Így többek között az AV-Comparatives, az AV-Test.org, az AVG, a BitDefender, az ESET, az F-Secure, a Kaspersky Lab, a McAfee, a Panda Security, a Sophos, a Symantec, a Trend Micro valamint nem utolsó sorban a Virusbuster is képviseltette magát. Ezek mellett az IBM és a Microsoft szakemberei is érdeklődve szemlélték az eseményeket. A résztvevők között volt Szappanos Gábor, a VirusBuster víruslaboratóriumának vezetője is.
Az AMTSO egyik legfőbb célja, hogy olyan szabványokat, illetve ajánlásokat dolgozzon ki, amelyek segítik az antivírus szoftverek eddigieknél hatékonyabb és korszerűbb tesztelését. Továbbá feladatának tekinti olyan kutatások elvégzését, illetve eszközök fejlesztését, amelyek segítik a különféle előírásoknak megfelelő tesztelési eljárásokat. Az AMTSO a jövőben arra is igyekszik majd figyelmet fordítani, hogy a biztonsági termékek vizsgálatával kapcsolatos ismereteket megossza másokkal és tudatosítsa ezek fontosságát. Az elképzelések szerint a jövőben a szervezet különféle elemzésekkel és vizsgálatokkal segíti majd a kártékony programok ellen védő eszközök valós teljesítményének megismerését.
Az AMTSO előbbiekben felsorolt hasznos tevékenységeivel vélhetőleg ténylegesen hozzá tud majd járulni ahhoz, hogy a vírusvédelmi szoftverek tesztelése a piaci szereplők, az informatikusok valamint a felhasználók számára is elfogadható legyen, és objektív képet adjon az egyes termékek valódi képességeiről. Erre azért van nagy szükség, mert az egyre többféle kártékony program terjedése, az antivírus alkalmazások fejlődése valamint az azokban megjelenő újabb és újabb technológiák működése a jelenlegi tesztelési eljárásokkal nem minden esetben követhető megfelelően.



Hozzászólások