.biztonságportál

Regisztráció

ESET Online Vírusirtó

Hekkelhető Boeing

Kristóf Csaba, 2008. január 9. - | Adatbiztonság
Computerworld címkék: boeing, sérülékenység, biztonság, közlekedés

Hír küldése

Az Amerikai Légügyi Hatóság aggodalmát fejezte ki a Boeing 787 Dreamliner típusú gépének biztonságával kapcsolatban.

Ahogy egy repülőgép fejlesztése során alapvető követelmény a megfelelő biztonság megteremtése, a Boeing is igyekszik minden szempontból biztonságos járműveket fejleszteni. A várhatóan még ebben az évben szolgálatba álló 787 Dreamliner típusú repülőgép esetében azonban biztonsági aggályok merültek fel, ezúttal informatikai szempontból. Az Amerikai Légügyi Hatóság szerint ugyanis kockázatot jelenthet az a rendszer, amely az utasok által igénybe vehető adatkapcsolatokat biztosítja. A szakemberek úgy vélik, hogy ez nem különül el megfelelő mértékben attól a hálózattól, amely a repülőgép kritikus fontosságú rendszereit köti össze.

A 787-es újfajta adatkapcsolati lehetőségeket nyújt az utasok számára, azonban az eddigiektől eltérő módon nem különül el teljes mértékben a repülés biztonságát is szavatoló rendszerektől. Ezért a hatóság amiatt aggódik, hogy az új megoldások lehetőségét adhatnak a jövőben a repülőgépek létfontosságú rendszereinek feltörésére és veszélyeztetésére. Azaz egy sebezethető pontot jelentenek a 787-esen.

A Boeing szóvivője a kritikák kapcsán elmondta, hogy már régebb óta vizsgálják ezt a problémát, és több éve dolgoznak együtt egy megnyugtató megoldáson a Légügyi Hatóság szakembereivel. Az amerikai pilóták szakszervezete is azon az állásponton van, hogy a Boeingnek meg kellene találnia azt a technikát, amelynek révén a légiszemélyzet felügyelheti az utasok különböző rendszerekhez való kapcsolódását.

Az Airbus ebben az esetben bizonyos tekintetben kiállt a Boeing mellett. A cég ugyanis hangsúlyozta, hogy az utasok által használt hálózatokat fizikailag is el kell különíteni a kritikus fontosságú rendszerektől, ugyanakkor azzal is egyetértett, hogy egy minimális kommunikációra mindenképpen szükség van a különböző hálózatok között.

A Boeing eddig 740 darab 787-est adott el világszerte. A cég a 787-es első tesztrepüléseit az év elején kezdi majd meg, míg a kereskedelmi célú repülések az év végén indulhatnak.

Hozzászólások

Nincsenek még hozzászólások. Legyen Ön az első!
Szponzorált linkek:
Terjessze és lapozza céges anyagait online Alakítsa át nyomtatott termékkatalógusát, prospektusát, prezentációját... Eredetivel azonos megjelenés, szabadszavas keresés,
Google által felismerheto tartalom, aktív linkek, nyomtatás, stb.
CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál Itt megtalálja a keresett terméket, szolgáltatást, márkát, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is! Erdélyben:Erdélyi Céginfó
*LOGalyze, SOPHOS, Juniper és Websense a ZURIEL-től!* Naplóinfrastruktúra, logelemzés, hálózati határvédelem, és minden ami IT üzemeltetés egy igazi specialistától. ZURIEL - A szürke eminenciás
IDG Worldwide: computerwoche.de | computerwelt.at | computerworld.ch | computerworld.ro