Bemutatta új mentőszoftverét az Acronis

​15 platform támogatásával érkezett meg az Acronis vállalati adatmentő megoldásának legújabb kiadása.
 

Mivel a vállalkozások értékeinek nagy része ma már digitális, és nem korlátozódik egyetlen eszközre vagy helyszínre, ezért szükségük van olyan biztonsági mentési megoldásra, amely fizikai, virtuális és felhős környezetekben is képes ellátni a feladatát. „Korunk digitális vállalkozásainak éltető elemét az adatok jelentik – azok nélkül nem létezhet vállalat” – mondta Szergej Beluszov, az Acronis társalapítója és vezérigazgatója.

A hagyományos, biztonsági mentést kínáló megoldások nem nyújtanak megfelelő védelmet a ma használatban lévő, egyre összetettebb informatikai struktúrák miatt, ahol többféle fizikai rendszer, virtuális környezet, felhő alapú szolgáltatás és sok mobilkészülék található. Ennek eredményeképpen az Enterprise Strategy Group (ESG) szerint az adatok biztonsági mentésének és helyreállításának fejlesztése évről évre az informatikai csúcsprioritások között található.

„Soha nem függtünk annyira az adatainktól, mint manapság, és soha nem is oszlottak el ennyire adataink a sok-sok szerver, szolgáltatás és végpont között” – mondta Jason Buffington, az Enterprise Strategy Group (ESG) vezető elemzője.

Acronis Backup 12

Az Acronis Backup 12 felügyeletet biztosít az adatok és azok biztonsági mentése felett, beleértve a virtuális környezetekben tárolt adatokat is. Szükség esetén egy sor helyreállítási lehetőséget kínál: fájlok, e-mailek és adatbázisok egyedi helyreállítását, teljes rendszer visszaállítást, vmFlashBack-et, felhő alapú helyreállítást stb.

A biztonsági szoftver új kiadásának fejlesztésekor fontos cél volt a rövid helyreállítási (és RTO) megvalósítása. A szabadalmaztatott Acronis Instant Restore technológia a folyamatosan működő vállalkozások üzletmenet-folytonossági igényeit célozza meg. Bármilyen fizikai vagy virtuális Windows vagy Linux rendszer biztonsági mentésének VMware, illetve Hyper-V virtuális gépként való futtatásával lehetővé teszi a helyreállítási idő másodpercekre való csökkentését.

A szoftver segítségével a VMware ESXi, illetve a Microsoft Hyper-V hosztok (nem csak a VM-ek) biztonsági mentése és helyreállítása megvalósíthatóvá válik eltérő hardveres környezetek esetén is. Emellett a felhő alapú rendszerek védelme sem szorul háttérbe, amelyek esetében a Microsoft Azure VM-ek és Amazon EC2 instance-ek biztonsági mentése is kivitelezhető.
 
Az Acronis Backup 12 támogatást nyújt a Microsoft alapú infrastruktúrákhoz és alkalmazásokhoz, az Exchange Serverhez, az Office365-höz, a SharePointhoz, az Active Directory-hoz, a Windows szerver és kliens operációs rendszerekhez is. Sőt az első között van azon megoldások sorában, amelyek már most támogatják a közeljövőben megjelenő Windows Server 2016-ot.
 
  1. 3

    A Cisco IOS XE-hez több patch vált elérhetővé.

  2. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  4. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  5. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  6. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  7. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  8. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  9. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  10. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség