Továbbra is igen jelentős összegeket fizet a Google azon hibavadászoknak, akik korábban nem ismert sérülékenységeket tárnak fel.
Elérhetővé váltak a Microsoft és az Adobe márciusi biztonsági frissítései. Ezúttal is fény derült kritikus sebezhetőségekre.
A QNAP a hálózati adattárolóihoz, illetve egyes szoftvereihez fontos biztonsági hibajavításokat tett közzé.
Az egyik februárban befoltozott Windows-os biztonsági résről kiderült, hogy az már hónapok óta szerepet kapott támadásokban.
A Microsoft elismerte, hogy Windows 11 alatt gondok támadhatnak a februári biztonsági frissítések telepítésekor.
Exchange szerverek ezrei kiszolgáltatottak a legújabb támadásokkal szemben, pedig a megoldás már elérhető.
A Microsoft, az Adobe és az SAP is elérhetővé tett olyan frissítéseket, amelyekkel kritikus veszélyességű biztonsági hibákat lehet javítani.
Intenzíven zajlik a Roundcube tavaly feltárt sebezhetőségének kihasználása, ezért minél előbbi frissítésre van szükség.
A vállalatoknak muszáj kiemelt figyelmet fordítaniuk a szoftverekben rejlő sebezhetőségekre, mivel akár egyetlen biztonsági rés is óriási károkhoz vezethet.
Több ezer olyan GitLab szerver érhető el az interneten, amelyek továbbra is teljesen kiszolgáltatottak a támadásokkal szemben egy kritikus veszélyességű hiba miatt.
Előző oldal - Következő oldal
-
Az SAP kiadta a májusi biztonsági frissítéseit.
-
Az Adobe egy tucat sebezhetőséget orvosolt a PDF-kezelő alkalmazásai kapcsán.
-
Az Adobe Illustrator három sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
A VMware fontos hibajavításokat adott ki a Workstation és a Fusion megoldásaihoz.
-
Az Apple kiadta a mobil operációs rendszereinek legújabb biztonsági javításait.
-
Jelentős biztonsági frissítés érkezett a macOS operációs rendszerhez.
-
Elérhetővé váltak a Windows májusi frissítései.
-
A Microsoft két hibajavítást tett letölthetővé a SharePoint Serverhez.
-
A Microsoft az Office frissítésével ezúttal az Excelt tette biztonságosabbá.
-
A Juniper sebezhetőségek miatt újabb biztonsági közleményt adott ki.
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.
Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.