A károkozó, amely az IcedID trójai babérjaira tör
Minden jel arra utal, hogy a hírhedt IcedID trójai program ismét életre kelt, és hamarosan jelentősebb támadási hullámokat indíthat el.Az IcedID trójai 2017-ben vált ismertté, és azóta folyamatosan fejlődött, illetve fertőzött. Eredetileg egy moduláris felépítésű, banki trójaiként kezdte a pályafutását, majd mind több funkcióval ruházták fel a készítői. Így például alkalmassá vált hátsó kapuk kiépítésére, illetve jogosulatlan távoli műveletvégrehajtások elősegítésére. Emellett az utóbbi években viszonylag gyakran jutott szerephez különféle kártékony programok, többnyire zsarolóvírusok terjesztésében.
Idén februárban sikerült a IcedID mögött meghúzódó alvilági csoportosulás irányítóját lefülelni, aki most az Egyesült Államokban akár 40 évnyi börtönbüntetéssel néz szembe. A vezető "elvesztése" azonban sajnos nem jelentette azt, hogy a kiberbűnözők meghátráltak volna. A Proofpoint és a Cymru szakértői csapata ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy az IcedID-hez kísértetiesen hasonlító, Latrodectus nevű trójai program egyre szélesebb körű fenyegetést jelent.
-
A VMware fontos hibajavításokat adott ki a Workstation és a Fusion megoldásaihoz.
-
Az Apple kiadta a mobil operációs rendszereinek legújabb biztonsági javításait.
-
Jelentős biztonsági frissítés érkezett a macOS operációs rendszerhez.
-
Elérhetővé váltak a Windows májusi frissítései.
-
A Microsoft két hibajavítást tett letölthetővé a SharePoint Serverhez.
-
A Microsoft az Office frissítésével ezúttal az Excelt tette biztonságosabbá.
-
A Juniper sebezhetőségek miatt újabb biztonsági közleményt adott ki.
-
A Microsoft frissítést adott ki az Edge webböngészőhöz.
-
Újabb nulladik napi hibát javított a Google.
-
Az IBM AIX egy biztonsági hibajavítással bővült.
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.
Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.